Gyakran Ismételt Kérdések

Autóval érkezünk. Hol tudunk parkolni?

Bérlőink, vendégeink az Aquilo Hotel Panoráma parkolóját ingyen használhatják.

Hogyan tudok fizetni?

Készpénz mellett elfogadunk bankkártyát és bármilyen bank által kibocsátott SZÉP-kártyát is (mindhárom zseb használható).

Ha vitorlázni szeretnék, kell előre foglalnom?

Mindenképp javasolt, mivel szezonban sok vendégünk van. Bár nem kizárt, de ritkán van arra lehetőség, hogy előzetes bejelentkezés nélkül azonnal el tudjunk indulni.

Be/kiszállhatunk Siófokon? Megállhatunk Balatonföldváron? Milyen messzire juthatunk vitorlással?

Átlagos széllel 2-3 óra alatt kb. 5 kilométer a legnagyobb távolság, amilyen messzire el tudunk menni (leggyakrabban 2-3-4 km/órás átlagsebességgel tudunk haladni, a szél erejétől függően). A kormányosnak egyrészt számolnia kell azzal, hogy a visszautat is meg kell tenni, másrészt muszáj valamennyi tartalékidőt is hagyni, ha esetleg elgyengülne a szél a túra második felében. Emiatt 2-3 órás vitorlázás esetén a szóba jöhető kikötők (az Aquilo Hotel Panorámában található báziskikötőnk mellett) Balatonfüred és Tihany hajóállomás (ezeknél a kikötőknek fizetendő díj 5.000 Ft). Fél napos, egész napos vitorlázás esetén már van lehetőség messzebre is eljutni, pl. Csopak, Alsóörs, Sajkod, Balatonföldvár.

Sose ültem még vitorláson. Mennyire dülöngél a hajó? Nem leszek tengeri beteg?

34 lábas Bavaria vitorlásunk és 38 lábas Lagoon katamaránunk nagy méretükből, széles kialakításukból és több tonnás súlyukból adódóan kifejezetten stabil hajók. Eddigi éveink során még senki nem lett rosszul hajózás közben, a tengerrel ellentétben ez a Balatonon nem is jellemző (hatalmas hullámzásban, viharban biztonsági okok miatt amúgysem indulunk el). Ha ezek ellenére mégis rosszul éreznétek magatokat, nyugodtan jelezzétek ezt a kormányosnak, aki a vitorlafelület csökkentésével enyhíteni tudja a hajó sebességét, mozgását. 

Mit szabad, mit nem szabad a hajón csinálni? 

Van pár egyszerű, a biztonságot szolgáló szabály, amit mindenképp be kell tartani. Ezekről kérlek tájékozódj a Házirendünkből!

Lehet dohányozni a hajón?

Igen, csak a csikket nem szabad a vízbe dobni.

csapatépítő programok Tihanyban
Mi történik, ha a lefoglalt vitorlázás napján nincs szél/nagy vihar van?

Pár nappal a hajózás előtt érdemes telefonon egyeztetni velünk, hogy mit mutat az előrejelzés. Alkalmatlan időjárás esetén természetesen van lehetőség módosítani a foglaláson (szabad kapacitásunk függvényében további díj nélkül), de ha jelentős eső, viharos erejű szél miatt mégsem valósul meg a vitorlázás, természetesen nincs fizetési kötelezettség.

Hozhatunk üdítőt, szeszesitalt, rágcsálnivalót a hajóra?

Igen, nincs akadálya, a hűtőtt italokat be is tudjuk tenni a hajó hűtőládájába, így nem melegszenek meg egyhamar. A hajón törhetetlen műanyagpoharak vannak. Ha nem szeretnétek cipekedni, természetesen tudunk hideg italokat, jeget is előre bekészíteni a hajóra. Emellett szívesen ajánljuk különleges étkezési lehetőségként a tihanyi hajóállomás melletti Sport Terrace-t, innen telefonos megrendelés esetén saját csónakkal a hajónkra ki is hozzák a kért ételeket, italokat (ehhez a közelükbe kell hajóznunk).

Kötelező a mentőmellény viselése?

A mentőmellényeket csak erős szélben, a kormányos utasítására kell felvenni (az elmúlt öt évben összesen kétszer történt ilyen). Természetesen ha valaki úgy érzi magát/gyermekét biztonságban, és kéri, szívesen adunk felnőtt- vagy gyerekmellényt a túra során bármikor, de mivel hajóink kifejezetten nagyok és biztonságos kialakításúak (pl. körben korlát található), erre sem sokszor volt eddig példa.

Kutyát szabad hozni a hajóra?

Legfeljebb kistestűt, de korábbi tapasztalataink alapján nem javasoljuk, mivel a hajó nem egy komfortos környezet a házikedvenceknek. Kérjük, hogy mindenképp jelezd előre, ha ilyenben gondolkoznál!

csapatépítő programok Tihanyban
Kisgyermekkel mennénk vitorlázni – biztonságos?

Még egyszer sem pottyant be a vízbe vagy lett bármilyen balesete gyermeknek a hajónkon (max. amikor szaladgálás közben elestek). Természetesen ha a szülő úgy biztonságosabbnak érzi, gyerekmellényt tudunk adni. Egyébként korábbi tapasztalatunk az, hogy 10 éves kor alatt a hajózás több órán keresztül nem köti le a kicsiket, az ő figyelmüket még nem ragadja meg a felnőttek által nagyra értékelt panoráma, csend és nyugalom a vízen.

Más utasok is lesznek a hajón? 

Mivel mi privát vitorlás utak szervezésével foglalkozunk, csak ti lesztek a hajón, nem kell másokhoz alkalmazkodni.

Milyen kishajókat tudok bérelni?

Két egyszemélyes Laserünk van és egy műanyag Kalózunk, amin 2-3 fő fér el kényelmesen. Önállóan bérelhető tőkesúlyos/kabinos hajónk nincs.

Szükség van a bérléshez hajóvezetői engedélyre?

Kalózunk és a Laserek képesítés nélkül használhatók, viszont úszástudást és egy minimális vitorlázótudást elvárunk. Erre szóban kérdezünk rá a helyszínen, valamint a bérlő aláírásával tanusítja a szerződésen.

Le kell foglalni előre a kishajókat? 

Amennyiben éppen nincsenek kiadva, bármikor oda tudjuk adni a hajókat, de mivel főszezonban igen keresettek (elsősorban a Kalóz), ezért érdemes emailben/telefonon érdeklődni és foglalni.

Milyen felszerelés van a kishajókon? 

Ingyen biztosítunk mentőmellényt és vízhatlan telefontokot. A Kalózon van egy nagy méretű vízhatlan táska is (iratoknak, ruhának, ételnek), valamint horgony, mericske, szivacs, kikötőkötelek.

Hívj most!
Térkép